SAJTÓKÖZLEMÉNYEK
Gyors segítség az árvízkárosultaknak A Tárhely.Eu Kft. egymillió forint gyorssegéllyel vett részt az árvízi védekezésekben és a kárenyhítésben. Az ország egyik legnépszerűbb szolgáltatója ezen önzetlen tettel fejezte ki szolidaritását az utóbbi hetek szélsőséges időjárása által okozott bel-és árvíz miatt kárt szenvedők felé. Tette másodlagos oka pedig azon indíttatás volt, hogy a tárhely és domain regisztrációs piacot nyitottabbá tegye az effajta adakozásra, ugyanis ez még korántsem bevett szokás ezen a szegmensen. Így kíván ebben a cselekedetben is élenjáró lenni a Tárhely.Eu Kft.
|
![]() |
Pár nappal ezelőtt jelentette meg weboldalán az Extra.hu ingyenes tárhely szolgáltatást üzemeltető cég, hogy díjmentes előfizetési lehetőségüket megszüntetik. A Tárhely.Eu Kft. - küldetéséhez híven - segítségére siet azoknak a felhasználóknak, akik hosszú távon szeretnének rentábilis, korrekt és hosszú távú szolgáltatást igénybe venni.
Valószínűleg váratlanul érhette a felhasználókat a bejelentett üzleti szegmens leállása, sőt mindössze körülbelül 2 hónapjuk maradt az Ügyfeleknek, hogy megbízható alternatívát találjanak weblapjaik üzemeltetésére. Ezért a tarhely.eu úgy döntött, hogy azoknak, akiknek fontos az oldaluk megbízható, hosszú távú működése és szeretnének bepillantást nyerni a Tárhely.Eu világába, most 3 hónap fizetési kötelezettség mentes teszt lehetőséget biztosít. (Információ: http://tarhely.eu/volt_extra_ugyfeleknek.php) |
![]() |
Ez az elv jellemezte a Tárhely.Eu Kft. 2009 -es évét. Amennyiben számokban fejezzük ki, több mint 7 nullára végződő összegről beszélhetünk. Vajon hogyan történhetett ez és mindig így lesz? Persze nem volt egyedül nagyra törő szándékával a vállalat, ugyanis a legfőbb ajándék nem kizárólag a Tárhely.Eu Kft. -nek, hanem a Google Magyarország jóvoltának is köszönhető volt.
|
![]() |
Több, mint tárhely
A Tárhely.Eu-ról egyre többen vélekednek úgy, hogy nem csak szolgáltat, hanem értéket is közvetít. Ezért is határoztuk el, hogy segítséget nyújtunk Ügyfeleinknek vállalkozásuk, cégük növeléséhez. Ügyfeleink most a Tárhely.Eu és a Google Magyarország jóvoltából vásárlásaik mellé akár 20.000 Ft értékű ingyen Google Adwords hirdetést kaphatnak.
Az innovatív hirdetési rendszer kockázatmentes kipróbálását lehetővé tevő kuponok és a tárhely csomagok számos új lehetőséget nyitnak Ügyfeleinknek. A kupon-kampány lényege nemcsak az, hogy még ismertebbé tegye szolgáltatásainkat, hanem támogassuk Ügyfeleinket a Google Adwords segítségével. Ez meglehetősen nagy segítség ínséges időkben a vállalkozásoknak, akiknek nagy része a ilyenkor a marketing költségeit csökkenti elsőként. |
![]() |
Az adatbiztonság új fogalma
Az internetet ellepő milliónyi támadások miatt is a Tárhely.Eu Kft. rendkívül fontosnak tartja a magas rendelkezésre állású, zavartalan kiszolgálást, emellett az Ügyfelei folyamatos tájékoztatását. Emiatt több értelmező cikket és információt is megjelenített tudásbázisában amivel nem csak tájékoztatja, de meg is nyugtatja Ügyfeleit: minden rendben van. Az érdeklődők áttekinthetik milyen innovációkat alkalmaz a Tárhely.Eu ami miatt az Ügyfeleik biztonságban tudhatják magukat.
|
![]() |
1 % tárhely
|
![]() |
Hetek alatt a vezető szolgáltatók között
Több szolgáltató ügyfeleinek átvételével elindította szolgáltatásait a Tárhely.Eu. Sokéves szolgáltatásokat üzemkiesés nélkül szolgáltat tovább Ügyfeleinek, folyamatos magas minőségi kritériumokkal. Ezáltal az ismert adatok szerint az ország egyik legnagyobb tárhely szolgáltatójává lépett elő, jelenleg körülbelül 7200 tárhely üzemeltetésével. |
![]() |
Kapcsolat: sajtoinfo@tarhely.eu
+361 209 02 01








